2. nap: "A" látogatás - Alcatraz

 2022.05.27.

Pittner Mariann barátnőmet tudtam elhívni a hajóútra, ami az Alcatrazba vezetett minket. Csabival jöttünk volna a szülinapja alkalmából (don't ask).
Nagyon örültem, hogy eljött velem és nem egyedül kell végighallgatnom a túrát. Szegény kiderült, hogy volt már - tényleg kedves, hogy ennek ellenére is elkísért.

Mariannal, a sziget másnéven: The Rock

Verseny stratégia
Nagyon izgalmas volt az Alcatraz történelme, de egy ponton kisétáltam és csak méregetni kezdtem a helyzetet. Honnan hova úszunk vajon? Azt hiszem kb megtaláltam. Néztem a hullámok irányát. Figyeltem a szél erejét. Nem hozta meg a kedvemet a versenyhez, azt elmondhatom. 

A szél lágyan simogatóan fújt. Ja. Nem.

De mégis elkezdtem építeni magamban képet: innen oda fogok elúszni, eddig 1 óra volt a cél, de már csak arra tudok gondolni, hogy valahogy kijussak. Mindegy mennyi idő alatt.
A félelem párosult a megnyugvással: szar lesz, de legalább már látom hol és várhatóan mennyire. Ha nem lett volna így is elég rossz, még sokkoltam magamat ilyen "és akkor mindez hajnal 7:15ös kezdéssel, amikor még hidegebb van!" és hasonló gondolatokkal.
Ahogyan egyre közeledtünk az Alcatrazhoz Mariannal is néztük vajon a Ghirardelli-hez kell-e majd kiúszni, majd valahogy más amerikaiakkal is szóba elegyedtünk. A szőke hölgy megjegyezte, hogy az ő barátja is megcsinálta ezt a versenyt (és még él!) és mondta, hogy homokos partra jutunk, tehát a Ghirardelli-től jobbra leszünk. Majd kirohantam, hogy Csabi szülinapja alkalmából felvegyem az Alcatrazt közelebbről és alá énekeljen a Boldog Szülinapot. Fontos pont!

Alcatraz: vezetett túra
Nem volt gagyi. Egészen meglepő, de igazán igényes volt és nem untató. Kifejezetten élveztem. Bemutatták egy híres fogoly történetét. Majd Mariann egy ponton túl már nem bírta mikor már nem először ismételték el, hogy "maximum security prison", rám nézett és azt mondta:
- Miért mondják, hogy maximum security prison mikor az én kis barátnőm kiúszik innen 1 óra alatt?
Ezen olyan jót nevettem, hogy megkértem hadd vegyem fel - népszerű videó lett a barátaim körében!

Ilyen egy sima szoba.


Maga a túra érdekes volt, bemutatták a cellákat, mrethogy 3 típus van: a sima, a kis büntető és a agy büntető. A sima: összkomfortos - mosdó, WC, ágy, lehet festeni, társasozni, könyvet kölcsönözni a könyvtárból. Kis büntető: összkomfortos ugyan, de ez a solitary confinement - tehát egyedül tartózkodhatsz csak benne, és jobban el vagy zárva a többiektől. A nagy büntető: hasonlóképpen el vagy zárva, de fény sem megy be a szobádba, ezt az őrök kontrollálják, hogy mikor mennyi fényt engednek be. Az igazi luxus lakosztály a délutáni naplementében úszó részlege volt Alcatraznak a sima részlegen belül.
Rádió: a cellákon belül volt két kis lyuk és abba dugták bele a fülhallgatójukat, akkor bele tudtak valahogy hallgatni a rádióba és a nagy világ híreit hallgatni. Ez számomra elképesztő volt, de megértem, hogy jó. Bár én inkább zenét hallgattam volna a helyükben. Újévkor élvezték, hogy behallatszik az ünnepség zaja kintről.
Kisméretű látogatók: kisgyerekek is bementek látogatóba, azt hiszem talán a foglyok gyerekei. Az egyik rab egy baseball labdát ajándékozott az egyik kislánynak. Nem tudta mihez kezdjen vele, végül elfogadta, de ez lelkiismeretfurdalást okozott neki. Állítólag meghatározó momentummá vált az életükben ez a látogatás.
Indiánok: nem tudtam, de Alcatraz szigetét indiánok lakták mielőtt börtön lett belőle. Egy egész kiállítás részleg csak erről és az ő kiirtásukról, költöztetésükről szólt. Erről eddig nem hallottam. Szegények.

Why swim if...
A vezetés vége felé hangzott el a másik aranyköpés, itt nem bírtam ki és hangosan felnevettem, az egyik rab menekülési kísérletét mutatták be:
"Why swim if you can take the boat?" - Mariann újfent rám nézett, nem kellett megszólalni, elég volt felvonni a szemöldökét. Ennyi, nincs több kérdésem. Szenzációs volt.


A kéz mozdulatot Mariann kérésére csináltam :)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

5. nap: Lafayette és Pacifica

7. nap: Edzés John-nal, Csabi érkezése, Naplemente

Day 10: last thoughts