6. nap: Ana San Francisco

 2022.05.31. 

Ma este volt a második nyílt vízi úszás, de előtte

San Francisco - Crissy Field: Ana

Végre eljött a nap és újratalálkoztunk Ana Ganoviccal. Ő nem engedi, hogy lefotózzák, ezért képekből őt most nem tudom bemutatni. Nagyon klassz kis lakásba költözött, arról is csináltam képeket, de végül rám írt, hogy sehol ne osszam meg őket, ne tegyem fel Facebook-ra stb. (nem terveztem). Végül udvarias amerikai módra rögtön felajánlottam neki, hogy törlöm a telefonomról is, ha az megnyugtatja - pedig csak a barátaimnak mutattam volna meg telefonon, de mondtam neki, ha ez ekkora stresszt jelent számára, akkor ne erőltessük.
Side note vége. A találkozás egyébként nagyon jól sült el. Embarcadero metró megállónál vett fel, ahol a cuki kis kutyusa rögtön az ölembe ugrott, ő Sky.

Sky és én, Ana autójában

Nagyon jó volt felvenni a fonalat. Amíg el nem jött a pont.

Point of no return

Leültünk enni és előtte a verseny különböző pontjait beszéltük végig, de ő az úszáson volt a legjobban kiakadva. Kétszer volt eddig az öbölben halászni és mindkétszer bébicápát fogott ki. Igazából ez engem annyira nem foglalkoztatott. Nem félek tőlük. Csakhogy a beszélgetés menetét nagyjából lássátok egy részletet kicsíptem:
- És akkor mikor is kezdődik ez?
- 7:15-kor, de 4:00-5:45ig kell lerámolni a bicikli mellé.
- És aztán?? - kérdezte míg az ételt vártuk.
- Aztán jön értünk valami busz és átvisz a Pier 3-hoz, ahonnan a hajó indul.
- A hajó? Milyen hajó?
- Igen, tudod, ami kivisz és lerak a vízben.
- Lerak?
- Mármint onnan ugrunk bele. - pontosítottam.
- Önkéntesen?
- Nem is löknek be! - nevettem fel.
- Egyszerűen nem értem. Miért teszed ezt magaddal? Miért? - ekkorra már szakadtam a röhögéstől.
- És mennyit is kell úszni?
- 2400 méter.
- Az kb mennyi idő?
- Legrosszabb esetben 1:15, nagyjából úgy számoltam. - erre még jobban kiguvvadtak a szemei.
- Én tényleg nem értem. Miért? Miért? - elég vicces szitu volt.
Aztán végre megjött az ebédünk és vele jött a gyomor blokk is. Nem bírtam enni. Kb a felét sikerült megenni az adagnak, de aztán eluralkodott az első hullámos rosszullét és izgalom fölöttem. Utána Ana sétálni akart menni, én meg hányi. De helyette szédelegve, az összesés határán sétáltunk majdnem egy órát még. Míg végül bementünk egy toll boltba. Az lenyugtatott, de teljesen.

A toll bolt, ami a megnyugvást hozta.