2. nap: Megérkezés

 2022.05.27. Oakland - Berkeley

Bejutás - a megszokott utakon

Örülök, hogy aránylag a gép elején foglaltam helyet, mert könnyű volt onnan megpattanni, amikor az óra eljött. Az úton amúgy film-alvás intervallt toltam: 3 filmet néztem végig, néha megszakítva azokat egy kis alvással és szokásommal ellentétben csak az út vége felé tudtam naplót írni. De a lényeg, hogy jól csináltam, hiszen otthon Yumival és Csabival átgondoltuk mi a megfelelő stratégia: a hosszú járaton kell aludni, mert Berkeley-ben az alatt lesz éjszaka - egy részén legalábbis - és ez segíteni fogja a jetlag... ha nem is elkerülését, de a kezelését. Amire még figyeltem: rengeteget ittam az úton, 1l víz és valamiért váratlanul rákattantam a paradicsomlére, amihez mindig kértem sót és borsot is. Ittam még narancslevet, teát és tonikot - ezeket azért hangsúlyozom csak, mert ez úgyszintén fontos, hogy jó állapotban kerülj le a gépről.

Kilép és sprint: amikor egy évig kint éltem is így csináltam. A bevált módszertől nem akartam megválni. Nem mondom, hogy jól esik, de a szükséges rosszat jobb betartani. Most sem bántam meg. Amint szabad út volt előttem a leszállást követően, egy könnyű tempójú futásból szépen felgyorsultam és az ESTA sor elejéig nyargaltam. Ott helyben, mikor a sor kígyozó közepére állsz be "elsőként", legalábbis a te gépedről, ezt még nem tudod annyira értékelni. De alig telt el 5-10 perc, amikor a gép hátralevő része is odaért. Na akkor láttam, hogy ez ismét a helyes döntés volt. Valamit magyaráztak a sorban állás közben, hogy az "oversized" bőröndök hova fognak megérkezni, de ezt csak az ESTA sor után tudtam meg. A sorban állás alatt, wifiről lement az első körös tájékoztatás: megjöttem és minden rendben. Az őr kérdezte, hogy miért jöttem, mondtam neki, hogy versenyezni az Escape Alcatraz-ra. Kipattantak a szemei: mondta, hogy veteránok is mehetnek és egyszer ő is meg szeretné csinálni, de ő is figyelmeztetett rá, hogy készüljek fel: a víz nem lesz meleg és erősek az áramlatok. (Végre valaki, nem a cápákat hozta fel.) Megtaláltam a túlsúlyos bőrönd részleget, kezdtem volna várni, de egy bőrönd volt ott és az az enyém volt. Egy szó, mint száz: aránylag gyorsan átjutottam és ott már: se oltottságit, se negatív tesztet nem kértek.

Bicikli összerakás

Itt most helyenként vissza fogok nyúlni a tegnapba, ugyanis amikor megjöttem, be BARToztam (helyi hév kvázi) a szállásig, ennél a világon kényelmesebb nincs 10 dollárért. Az út hossza sem lett rövidebb, majdnem egy órán keresztül utaztam Rockridge megállóig, a pont, ami a legközelebb van a szálláshoz. Szerintem az az egy óra azzal telt, hogy felfogjam: itt vagyok. Tényleg. Sikerült. Bejutottam. Tesztek: rendben, bőrönd: megvan. All good. 

Így utaztam a majdnem üres BART-on.

Leszálltam és rögtön a kinézett bicikli boltba sétáltam: Hank és Frank. Megkérdeztem össze tudnák-e rakni a bicót. Majdnem minden dolgozója boltnak széttetovált és fület széttágító óriási fülbevalót viselt és közölték, hogy június második felére tudnak időpontot adni. Mondtam, hogy annál kicsit hamarabb kéne, mire a srác mondta, hogy egy másik helyen is dolgozik (mire a haverja odakiálított: "igen, máshol is dolgozik, de ezt nem mindenki tudhatja"), ott össze tudja rakni ma este és árban kb 80 dollár és afelett van egy ilyen, a hely Alameda. Mindeközben a három srác majdnem összeveszett azon, hogy a helyet a főnök lehallgatja, aki nem tudhatja, hogy ő egy másik helyen is dolgozik. Telefonszámmal és ezzel az infóval továbbmentem... az első kávézóig nettel, mert nem volt lementve a cím és pontosan nem tudtam hova kell menni. Amint ez megvolt kb 20-25 percen keresztül gurígattam a bőröndöt magam után - azért a végére eléggé elfáradtam.
A házigazda megadta a bejutási koordinátákat: leírta hol a lockbox és milyen kóddal férek hozzá a kulcshoz. Meg is lett, de kb. 10 percen keresztül próbáltam kinyitni azt a nyamvadt lockboxot, ami a kód beírása után sem akart kinyílni. Nőtt a feszültség és már azt hittem az egészet letépem a falról, mire végül egyszercsak elegánsan lenyílt erőlködés nélkül... meglett a kulcs és bejutottam a kuckómba.
Épphogy bejutottam, gyors csekk: egyáltalán van-e mit összerakni? A biciklimet találom vagy a darabjait? De minden egyben volt. Gyors Google - kutatás: Alameda messze van. Új opciót kellett fontolóra venni. Úgyhogy villámgyorsan buszra ültem, irány a városközpont - Downtown Berkeley. Először: ATT, gyorsan vettem helyi telefonszámot, majd bementem a Trek bicikliboltba, ahol kiderítettem, hogy ha ma este beviszem, akkor másnap, péntek nap végéig legkésőbb össze tudják rakni és fixen 81 dollár. Gyorsan visszabuszoztam, Ubert hívtam és a biciklivel darabokban visszatértem a boltba. 

Ennyire szét volt ugyebár szedve a kiutazáshoz!

 Bicikli végre leadva. Holnap viszont látom. A másik opció gyorsabb lett volna, de 1. bizonytalan volt az árazás, 2. Este egyedül visszatekerni Alameda-ból nem volt egy barátságos opció, plusz valami hídon is át kell menni közben: biciklivel járható - van rajta biciklisáv? Túl sok volt a bizonytalan tényező, bennem meg kevés a kalandvágy (ilyen irányú legalábbis) - így a döntés egyértelmű volt. A Trek boltból kb 10 perc alatt vissza tudok érni a szállásra bicóval és végig van bicikli út.

Első edzés: Berkeley 53 perc

Amikor visszaértem a szállásra, próbáltam aránylag gyorsan kilépni és letudni az első edzést. Meglepően könnyedén indult a többórás nem alvás ellenére. De mégmeglepőbb volt, hogy majdnem minden utcát, amin évekkel azelőtt jöttem, mentem, éltem: végig tudtam látogatni a futás alatt. Berkeley nekem mindig olyan nagynak tűnt, de valójában elég kicsi. Ez a futás legalábbis csak azt bizonyította. Majdnem a track pályáig futottam, végül az első lakhelyem felé vettem az irányt elkanyarodva tőle. A tracken csináltam a sprint órákat egy évig Mark vezénylése alatt - ittlétem alatt még visszalátogatok, de még nem volt itt az ideje. Az edzés a körülmények ellenére jól sikerült és különösebb panaszok nélkül csináltam végig.

Péntek - reggeli erősítés

Leugrottam Mark funkcionális erősítés edzésére és szerencsére két csoporttag is lent voltam. 4-en online csatlakoztak be csak - ez számomra döbbenetes, hogy itt még mennyire megy a távolságtartás. Mint kiderült heti 1 órát tart meg személyesen a többit online - amikor éltem a hét összes napján volt személyes edzés. Ez azért elég durva, ahhoz képest, hogy Magyarországon ennek már nyoma sincs. Jó volt újra ismerős arcokat látni. Könnyű, átmozgató edzés volt, nem nagyon fárasztott le.

Artís - 4th street

Az erősítést követően az Artís kávézóba ültem be a bloggal kicsit foglalkozni. Végül sikeresen meg is osztottam a barátaimmal ezt... vagyis azt hittem. Az első visszajelzésig, miszerint a szerkesztői oldalt osztottam meg és ezen nem látnak igazából semmit. Végül sikerült a helyes címet is elküldeni. Éljen!

Egy sráctól elkértem a telefontöltőjét, mert merült a telóm. Mondtam, hogy mostanában érkeztem, azért nincs még minden nálam. Jon (tényleg így írják a nevét) "Miért amúgy honnan vagy?" - kérdésére adott válaszból kisebb interjú kerekedett, hogy mit is keresett itt, miért jöttem. Mint kiderült Jon maratonokat fut. Nagyon aktív. A sarokban ülő nő is hallotta miről beszélünk végül, becsatlakozott a beszélgetésbe "I couldn't help but overhear and you know I used to do triathlon". Kiderült, hogy ő is triatlonozott és ez a verseny amúgy elég kemény. Első kérdése ez volt: "Are you an agressive swimmer?" Mondtam, hogy nem igazán. Arra utalt, hogy ott az elején kemény az úszás, ott lehet "ottmaradni." ezzel meg úgy voltam, hogy melyik versenyen nem - ott majd nyilván óvatosabb leszek és megvárom míg kicsit szétszélednek. Addig túlélés van - volt eddig is. Ismét megtudtam, hogy a víz hideg, az áramlatok erősek. 3 ismerőse is meghalt ebben a versenyben, de amúgy "Honnan is vagy - mit mondtál??"
"Magyarország!"
"Akkor nem fogsz meghalni!"
Mindeközben Jon magyarázta, hogy amíg itt vagyok próbáljak meg minél többet a nyílt vízbe menni úszni, hogy szokjam - mondtam, hogy ezzel nincs gond, van itt egy csapat. Megyek velük vasárnap és kedden is gyakorolni itt a Berkeley oldalon, nem San Franciscoban ugyan, de gyakorlásnak ez éppoly jó. Dióhéjban: ezt a versenyt valahogy meg kell csinálni. Nem tűzök ki óriási célokat. Valahogy éljem túl. De őszintén szólva nem tudtak nagyon megijeszteni.
Jon-nal kapcsolatban maradtunk lehet még fogunk együtt futni, ha nem is a holnap reggeli közösségi futáson San Francisco-ban, amire nagyon szeretett volna elhívni.

Amíg a bicikli el nem készül...

... addig terveztem maradni. Az meg csak nem akart elkészülni és már majdnem 1 volt. A perceim meg voltak számlálva: tervek szerint 13:00-13:30tól megcsinálom a kétórás edzésem Richmond-ig, ott Mariann-nal találkozom és visszajövünk együtt. Kirakjuk a biciklit, majd elkísér az Alcatraz-ba 18:30-tól, ahova egyébként Csabival mentünk volna és nem volt visszváltható a jegy. A bicikliboltot végül én hívtam fel fél2 körül, hogy mizu. Még nem tudták megmondani, tehát gyanítottam még el sem kezdték. Az edzésről ezzel lemondtam és Mariannal is átszerveztük a találkozót Berkeley-be Richmond helyett. A 4th street-ről felmásztam, a Page street-t látványosságot megcsodálni (részletek később), majd  Downtown Berkeley-be, hogy közelebb legyek a biciklihez. Vettem egy harapnivalót, majd beültem volna egy kávézóba, amikor 15:30-kor jött az SMS, hogy elkészült a bicikli. Épphogy Mariann előtt értem oda végül, a könyöklő szögén még állítottunk egy kicsit, de amúgy szépen összerakták.

És végül eljött az Alcatraz-i látogatás. De erről már egy másik poszt fog készülni, mert most egy 2,5 órás edzés áll előttem. Szép napot/estét addig is.